Ugrás a tartalomhoz

Szlovákiai magyarok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Xxxx00 (vitalap | szerkesztései) 2012. augusztus 1., 07:43-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 75.61.133.165 (vita) szerkesztéséről Hkbot szerkesztésére)
A lap ellenőrzött változata (ellenőrizve: 2012. augusztus 1.) ezen a változaton alapul.
A magyar lakosság népsűrűsége Szlovákiában
  50-100%
  10-50%
  0-10%

A szlovákiai magyarok vagy felvidéki magyarok[1] egyike azon őslakos kényszerkisebbségeknek, amelyek az I. világháborút lezáró versailles-i békerendszer következtében alakultak ki. Sorsuk immár több mint nyolc évtizede a csehszlovák, illetve a szlovák államhoz köti őket, rokoni kapcsolataik, kulturális-nyelvi kötődésük és etnikai identitásuk azonban továbbra is erős szálakkal fűzi őket Magyarországhoz.

Fájl:R7 tervezett autópálya.jpg
Az R7-es dél-szlovákiai autópálya tervezett nyomvonala és a magyarok által lakott területek
Fájl:Mkp most-hid 2010.jpg
Dél-Szlovákia politikai térképe a 2010-es polgármesterválasztás alapján

Történelem

Trianontól a II. világháború kezdetéig

A szlovákiai magyar kisebbség története a Csehszlovák Köztársaság 1918. október 28-ai megalakulásával vette kezdetét. A korabeli nagyhatalmi viszonyoknak és a csehszlovák politika érdekérvényesítő szerepének köszönhetően a csehszlovák-magyar államhatárt nem etnikai, hanem stratégiai, gazdasági és közlekedési szempontok alapján húzták meg. Így az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés értelmében mintegy 1 millió 70 ezer magyar anyanyelvű került a frissen kikiáltott csehszlovák államhoz. Ebből a Szlovákiának nevezett országrészben 890 ezer, míg Kárpátalján 180 ezer magyar élt.

A szlovákiai magyarság történetének első nagy korszakát a két háború közötti Csehszlovákiában eltöltött 20 év története alkotja. Az 1918-tól 1938-ig létező ún. első Csehszlovák Köztársaság a térség egyik legfejlettebb gazdaságával és parlamentáris demokráciájával rendelkezett, de a csehszlovák nemzetállami törekvések következtében a magyarok mégsem tudták sajátjuknak érezni azt az országot, amelyben éltek. A demokratikusnak mondott csehszlovák politika részéről számos sérelem érte a két háború közötti szlovákiai magyarságot: magyarok tízezreit utasították ki az országból, emlékműveiket lerombolták, nyelvüket másodrangú nyelvvé silányították, iskolái egy részét bezárták. Különösen sérelmes volt a csehszlovák földreform, amely során a magyar vidéken felparcellázott nagybirtokokat nem a helyi szegényparasztság, hanem az odatelepített szlovák és cseh telepesek kapták meg. Ez a gazdasági veszteség kihatott a magyarság politikai érdekérvényesítő szerepére és kulturális lehetőségeire is. Mindezek ellenére a két háború közötti szlovákiai magyarság teljes életet élt: voltak politikai pártjai (a legjelentősebbek az ellenzéki politikát folytató Országos Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt, amelyek 1936-ban Egyesült Magyar Párt néven összeolvadtak), jelentős kulturális szervezeteik, számos napi-, heti- és havilapjuk, önálló sportszervezeteik voltak.

1938-1945

A nemzeti kisebbségek problémájának megoldását 20 éven át halogató csehszlovák állam 1938/39-ben a belső problémái és a náci Németország agressziójának következtében szétesett. Miután 1938. szeptember 29-én a müncheni egyezmény Németországnak ítélte Csehország németek által lakott térségeit, a magyar kormányzat is szorgalmazni kezdte az etnikai elvű revíziót. A nagyhatalmi döntés értelmében erről a két érdekelt országnak kellett megállapodnia, így 1938. október 9-e és 13-a között Komáromban tárgyalások kezdődtek Magyarország és Csehszlovákia között egy esetleges határmódosításról. Noha a tárgyalások végül eredmény nélkül zárultak, a két fél néhány nagyobb város hovatartozásának kivételével meg tudott egyezni az új államhatár vonalában. A végső döntést azonban a német és olasz külügyminiszter alkotta nemzetközi döntőbíróság mondta ki. A november 2-án a bécsi Belvedere palotában lezajlott döntés alapján Magyarország 11 927 négyzetkilométernyi területet kapott vissza valamivel több mint 1 millió lakossal. A visszatért lakosságnak 84%-a volt magyar, a maradék szlovák vagy rutén. A vitatott városok közül Pozsony és Nyitra ugyan Szlovákiában maradt, de a magyar kultúra olyan fellegvárai kerültek az anyaországhoz vissza, mint Dunaszerdahely, Galánta, Érsekújvár, Komárom, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Munkács és Ungvár.

Az első bécsi döntés és Kárpátalja megszállása következtében az 1918-ban Csehszlovákiához került magyar nemzetrész döntő többsége pár évre ismét Magyarország polgárává vált. A visszacsatolást a lakosság mindenütt kitörő örömmel fogadta, és a bevonuló honvédeket díszkapuk, ünnepségek, virágeső köszöntötték. A visszatérést követő öröm mellett azonban gyorsan jelentkeztek a gondok is. A visszacsatolt területeket elözönlő anyaországi hivatalnokok és a Csehszlovákiához képest elmaradottabb gazdasági és szociális viszonyok sok keserűséget okoztak a „visszatért magyaroknak.”. Az igazi gondokat azonban a magyarság feje fölé gyülekező háborús fellegek jelentették, amelyek a megpróbáltatások újabb sorát hozták a felvidéki magyarok számára. A Don-kanyari katasztrófa közös sorsa volt a felvidéki és anyaországi magyaroknak. Ezen kívül a holokauszt borzalmai egyaránt érintették a felvidéki és az anyaországi zsidóságot.

Esterházy János

A magyarság egy kis – mintegy 67 ezres lélekszámú – közössége a fasizálódó Szlovák Köztársaságban élte át a második világháború éveit. Egyetlen politikai reprezentánsa a Magyar Párt volt, amelynek az elnöke végig az az Esterházy János volt, aki már a 30-as években is fontos szerepet játszott a szlovákiai politikában, de aki a háború idején vált a magyar kisebbség mindenki által elismert vezetőjévé. A szlovák parlamentben egyedüliként csak ő nem szavazta meg a zsidók deportálását lehetővé tevő 1942. évi 68. számú törvényt. Ma már tudjuk, hogy Esterházy tevékenyen kivette részét az üldözött zsidókat menekítő akciókból is. Segített nekik elbújni, és közel ezer zsidó megkeresztelését megszervezve megmentette őket az üldöztetéstől.

A II. világháború utáni évek

Mivel a győztes nagyhatalmak már a háború idején elfogadták Csehszlovákia 1937-es határainak felújítását, a szlovákiai magyarság ismét kisebbségi sorba kényszerült. A Beneš vezette csehszlovák politikai vezetés célja egy nemzeti kisebbségek nélküli csehszlovák nemzetállam létrehozása volt. Ehhez a magyarok egyoldalú kitelepítését tervezték, amihez indokként a kollektív bűnösség elvének megfogalmazása szolgált. Miután azonban a nagyhatalmak az egyoldalú kitelepítés tervezetét elutasították (a németek kitelepítéséhez a nagyhatalmak jóváhagyásukat adták), a csehszlovák politika új módszerekkel akarta elérni célját. A magyaroktól megvonták az állampolgárságot és az ezzel járó jogokat (nyugdíj, szociális támogatás, állami alkalmazás), elkobozták földtulajdonukat, bezárták a magyar iskolákat, felszámolták a magyar sajtót és a magyar kulturális intézményeket, a magyar közvagyont pedig elkobozták.

A Szovjetunió nyomására Magyarország 1946. február 27-én kénytelen volt aláírni a csehszlovák-magyar lakosságcsere-szerződést. Az egyezmény értelmében a csehszlovák hatóságok annyi szlovákiai magyart voltak jogosultak Magyarországra áttelepíteni, amennyi magyarországi szlovák önként jelentkezett a Szlovákiába való áttelepülésre. A lakosságcsere végrehajtása végül 1947 áprilisában kezdődött meg. A több mint két évig tartó akció során a Magyarországról Szlovákiába önként áttelepült 60 257 szlovákkal szemben 76 616 magyar volt kénytelen a szülőföldjét elhagyni. Közben a csehszlovák kormányzat a szlovákiai magyarok csehországi kényszerközmunkára való hurcolását is elrendelte. 1946/47 telén mintegy 44 ezer személyt: férfiakat, nőket, gyerekeket és öregeket szállítottak fűtetlen marhavagonokban Csehországba, ahol mezőgazdasági munkát végeztettek velük. A deportáltak otthon maradt vagyonát az állam szlovák jelentkezők számára utalta ki, akik kezdetben csupán a vagyon kezelői lettek volna, idővel pedig annak tulajdonosai is. A deportálások és az áttelepítések következtében védtelen és megrémült magyarságot a reszlovakizációs akcióval próbálták végérvényesen megtörni. A reszlovakizáció visszaszlovákosítást jelent, vagyis a szlovák értelmezés szerint az előző századokban elmagyarosodott szlovákok visszatérését anyanemzetükhöz. A reszlovakizáltaknak lehetővé tették, hogy visszakapják állampolgárságukat, kihúzták őket a deportálásra és áttelepítésre kijelöltek listájáról, visszaadták elkobzott tulajdonukat. A szorult helyzetben lévő magyarokat ezzel próbálták rákényszeríteni nemzetiségük feladására. A felvidéki magyarok jelentős része végül beadta a derekát, hiszen felmérte, hogy az állampolgárság hiányával járó teljes kiszolgáltatottság nagyobb veszélyt jelent a jövő szempontjából. 719 településről összesen 423 264-en kérték a szlovák nemzetiség megadását. Ebből összesen 326 679 személyt nyilvánítottak szlováknak. Habár mennyiségi mutatók szempontjából a reszlovakizáció volt a nemzetállami nacionalizmus legsikerültebb akciója, mégis ez okozta a legkisebb kárt a magyar nemzetrészben. A papíron egyik pillanatról a másikra szlovákká váló tömegek ugyanis érzéseikben továbbra is magyarok voltak, és így a szlovákiai magyarság folytonosságának a biztosítékai maradtak.

Az 1945 és 1949 közötti évek – amelyet a felsoroltak mellett a magyarok ellen indított tömeges népbírósági perek és a magyar településnevek megváltoztatása is jellemzett – a szlovákiai magyarság eddigi legsúlyosabb megpróbáltatásait jelentették. Tízezreket űztek el otthonukból, százezreket aláztak meg emberségükben és magyarságukban. A hontalanság éveinek a következménye, hogy az 1950-es népszámlálás idején csupán 350 ezren vallották magukat magyarnak Szlovákiában.

Lásd még: Beneš-dekrétumok

A szocializmus korszaka

1948 februárjától, a kommunista hatalomátvétel után bizonyos ideig enyhült a magyarok jogfosztottsága.[2] Akik letették a hűségesküt, 90 napon belül visszakaphatták állampolgárságukat. 1949 márciusában létrejött a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége, a CSEMADOK. 1949-ben megindulhatott a magyar nyelvű oktatás alap- és középfokon. Lassan aktivizálódni kezdett az országban maradt magyar értelmiség is.

Az 1956-os és az 1960. évi csehszlovák alkotmány is említést tett a magyar és a többi kisebbségről, papíron biztosította az anyanyelvi oktatás és művelődés lehetőségét. Súlyos csapás volt azonban a magyarságra, hogy megváltoztatták a közigazgatási beosztást. Ezzel tovább csökkent azoknak a közigazgatási körzeteknek a száma, ahol a magyarság többségben volt. 1968 tavaszán a CSEMADOK a szlovák parlament és a kormány mellett nemzetiségi szervek létrehozását javasolta, az alapiskoláktól a főiskolákig terjedő magyar nyelvű iskolarendszert kívánt létrehozni, felvetette a közigazgatási beosztás módosítását. A CSEMADOK tervezetét cseh és szlovák részről élesen támadták.

Az 1968-as csehszlovák függetlenségi törekvések bukása és az ország szovjet megszállása után elfogadott új csehszlovák alkotmány deklarálta a cseh és a szlovák tagállam szövetségét, a csehszlovák föderáció létrejöttét.

A nemzetiségek helyzetét szabályozó 1968/144. sz. alkotmánytörvény először ígért a különböző választott testületekben a nemzetiségek számára arányos képviseletet, ez azonban papíron maradt, sőt kísérletek történtek az alternatív oktatás bevezetésére a magyar tanítási nyelvű iskolákban. 1968-88 között mintegy 200 magyar iskolát zártak be.

Az 1980-as évekre Csehszlovákiában is megerősödött az ellenzéki szervezkedés. Az egyik legjelentősebb szervezet az 1978-ban alakult Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága volt (szóvivője Duray Miklós, a Charta 77 egyik aláírója).

A szocializmus csehszlovákiai válsága felélénkítette a szlovák nacionalista mozgalmat, amely már a magyarok mellett a csehek ellen is irányult. A folyamat 1993. január 1-jével Szlovákia önállósulásához vezetett.

A rendszerváltástól máig

Az 1989. november 17-én Csehszlovákiában kirobbant bársonyos forradalom új korszakot nyitott a szlovákiai magyarok történetében is. A magyarországi rendszerváltás eseményeit nagy figyelemmel kísérő magyar közösség képviselői a kezdetektől fogva aktív szerepet vállaltak a szocialista rendszer lebontásában és a demokratikus társadalom kiépítésében.

A rendszerváltást követően három egymástól ideológiájában és a többségi társadalomhoz való viszonyában is eltérő magyar párt alakult ki. A Magyar Polgári Párt a liberális, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elsősorban a keresztény értékek mentén politizált, míg az Együttélés kezdettől fogva elutasította a kisebbségi magyarság ideológiai alapokon való szerveződését és népi jellegű egységpárt kialakítására törekedett. Noha 1990-től fokozatosan kiszélesedtek a magyarság nemzetiségi jogai, és megkezdődött a kisebbségi intézményrendszer kiépülése, a szólásszabadság a nacionalizmus megnyilvánulásait is a felszínre hozta.

1993. január 1-jétől Szlovákia független állammá vált, amelynek alkotmánya a szlovákok nemzetállamaként határozta meg az új köztársaságot. Az új államiság első éveiben a szlovák kormányzat a magyarság érdekeivel ellentétes, annak jogait korlátozó politikát folytatott[forrás?]. Ez az 1998-as választások eredményeképpen változott meg, amelytől kezdődően a közben egységesült magyar pártok utódpártja, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) két választási időszakon keresztül is kormánytényezővé tudott válni. Az 1998-tól 2006-ig tartó időszak nemcsak a magyar intézményrendszer fokozatos kiépülésének és a kisebbségi jogok lassú bővülésének az időszaka, de ezzel párhuzamosan Szlovákia sikeres euroatlanti integrációjának is. A Szlovák Köztársaság Magyarországgal egy időben 2004. május 1-jétől az Európai Unió teljes jogú tagjává vált, és ez új távlatokat nyithat a szlovákiai magyarok előtt is.

A 2006-os szlovákiai parlamenti választásokat követően a Robert Fico által vezetett Smer, a Mečiar-féle Néppárt – Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a szélsőségesen nacionalista Ján Slota-féle Szlovák Nemzeti Párt koalíciót hozott létre. Ján Slota gyakran szokott magyarellenes kijelentéseket tenni (még 2001-ben mondta például, hogy "üljetek harckocsira, és tegyük a földdel egyenlővé Budapestet"[10]). 2006 második felében Szlovákia területén jópár magyarellenes atrocitás történt. Jellemző a szlovák történelemoktatásban a magyarellenesség és a történelmi események másként magyarázása, megváltoztatása. A kerületek felosztása kedvezőtlen a magyarság számára, mivel azokat úgy alakították ki, hogy a magyarok aránya minél kisebb legyen bennük. A szélsőséges szlovák csoportok és a szlovákiai(és anyaországi) magyarok között máig előfordulnak komoly viták. A Beneš-dekrétumok 2007-es, az MKP-n kívül az összes párt által támogatott megerősítése is tiltakozást váltott ki Szlovákiában és Magyarországon is.

Szlovákiában igen jelentős a magyarellenesnek nevezhető pártok támogatottsága (Ján Slota és Vladimír Mečiar pártjai körülbelül 20%-ot értek el 2006-ban.) 2009-ben a szlovák parlament elfogadta a nyelvtörvényt, a Felvidéken lakó magyarságra tekintve igen nagy hátrányt jelent. Magyarország négypárti összefogásként többször is megpróbált harcolni a törvény módosításáért, de eddig sikertelenül. A 2010-es választások eredménye, hogy a MKP nem jutott be a szlovák parlamentbe, de bejutott a Bugár Béla Most–Híd pártja és 14 mandátumot kapott. A 2012-es szlovákiai parlamenti választásokon a Slota-féle Szlovák Nemzeti Párt nem jutott be a parlamentbe

Demográfia

A magyarság alakulása 1991-2011 között:

   Nemzetiség
(%) 		Anyanyelv
(%) 		Nyilvánosan használt nyelv Otthon használt nyelv
1921 637 183 (31,6) - - -
1930 xxx xxx (xx,x) - - -
1950 354 559 (10,3) - - -
1961 517 582 (12,4) - - -
1970 553 549 (12,2) - - -
1980 559 011 (11,2) - - -
1991 567 296 (10,8) - - -
2001 520 528 (9,7) 572 929 (10,7) - -
2011 458 467 (8,5) 508 714 (9,4) 391 577 (7,3) 472 212 (8,7)

A 2011-es népszámlálás során 458 467 személy (közel 62 ezerrel kevesebben, mint 2001-ben) vallotta magát magyarnak, ami Szlovákia lakosságának a 8,5%-át jelenti.[forrás?] A magyart anyanyelvként használók száma azonban ennél némileg magasabb. A magát magyarnak vallók döntő többsége (több mint 90%-a) Dél-Szlovákiának a Magyarországgal határos déli sávjában, mintegy 8400 négyzetkilométernyi összefüggő területen él. Az első Csehszlovák köztársaságtól eltérően, amikor Pozsonytól Ágcsernyőig folyamatos és meglehetősen homogén településterületet alkotott, ma három nagyobb magyar településtömbről beszélhetünk. A legnagyobb magyar tömböt a Délnyugat-Szlovákiában Pozsonytól az Ipoly mentéig élő magyarság alkotja. Ide tartozik a leghomogénabb magyar területnek számító Csallóköz, a Mátyusföld, a Vág és Garam közti területek és az Ipolymente magyarsága. A második nagy magyar településterületet a nógrádi, gömöri és kassai-medencei magyarság alkotja, a harmadik nagy tömböt pedig a Bodrogköz és Ung-vidék magyarsága. A tömbmagyarságon kívül jelentősebb nyelvszigetet alkot a Nyitra környéki magyarság.

Szlovákia jelenlegi közigazgatási felosztása szerint a szlovákiai magyarok az ország nyolc kerületéből négyben haladják meg a 10%-ot. A Nyitrai kerületben a lakosság 27,6%-át, a Nagyszombati kerületben a 23,7%-át, a Besztercebányai kerületben 11,7%-át, míg a Kassai kerületben 11,2%-át teszik ki. Jelentősebb számú magyar még a Pozsonyi kerületben él (4,6%),a többi kerületben azonban elhanyagolható a magyarok számaránya.

Szlovákiában összesen 523 olyan település van, ahol a magyarok részaránya meghaladja a 10%-ot, ezen belül pedig 435 település, amelyben magyar többség van. Ezeknek a településeknek a nagy része azonban kis lakosságszámú falu, és csupán 14 városban haladja meg a magyarok aránya az 50%-ot. A magyarok 59,3%-a ötezernél kisebb lélekszámú falvakban lakik.

Közigazgatás

Legtöbb magyar lakossal rendelkező települések

   Helység Népesség
(2001, fő) 		Magyarok
száma (fő) 		Magyarok
aránya (%)[3]
Komárom
Dunaszerdahely
Pozsony
Érsekújvár
Kassa
Rimaszombat
Gúta
Párkány
1. Komárom 37 366 22 452 60,1
2. Dunaszerdahely 23 519 18 756 79,7
3. Pozsony 426 927 16 451 3,8
4. Érsekújvár 42 262 11 632 27,5
5. Kassa 234 596 8 940 3,8
6. Rimaszombat 25 088 8 846 35,3
7. Gúta 10 823 8 742 80,8
8. Somorja 12 143 8 091 66,6
9. Párkány 11 708 8 048 68,7
10. Nagymegyer 9 113 7 705 84,5
11. Fülek 10 198 6 568 64,4
12. Királyhelmec 8 031 6 179 76,9
13. Galánta 16 365 6 022 36,8
14. Nagykapos 9 760 5 561 57,0
15. Rozsnyó 19 261 5 162 26,8
16. Tornalja 8 169 5 076 62,1
17. Ipolyság 8 061 5 015 62,2
18. Bős 5 084 4 598 90,4
19. Léva 36 538 4 469 12,2
20. Vágsellye 24 564 4 392 17,9
21. Szepsi 9525 4158 43,6
22. Ógyalla 8153 4092 50,2
23. Zselíz 7522 3855 51,2
24. Losonc 28332 3713 13,1
25. Udvard 5138 3684 71,7
26. Nádszeg 3795 3557 93,7
27. Ekecs 3804 3520 92,5
28. Marcelháza 3822 3381 88,5
29. Szenc 14673 3246 22,1
30. Pered 3700 3063 82,8
31. Nagyfödémes 4180 2971 71,1
32. Naszvad 5014 2957 59,0
33. Bátorkeszi 3514 2930 83,38
34. Nyárasd 3015 2805 93,0
35. Tiszacsernyő 4645 2792 60,1
36. Jóka 3864 2642 68,4
37. Farkasd 3394 2458 72,4
38. Perbete 3137 2403 76,6
39. Nemesócsa 2627 2358 89,8
40. Nagymagyar 3475 2352 67,7
41. Nyékvárkony 2537 2351 92,7
42. Nagymácséd 2566 2176 84,8
43. Felsőszeli 3134 2100 67,0
44. Szőgyén 2649 2040 77,0
45. Vásárút 2125 2011 94,6
46. Baka 1850 1805 96

Városok a legnagyobb magyar többséggel

Városok 10-50% magyar lakossággal

  • Szepsi - 9,525 lakosának 43,6%-a magyar
  • Diószeg - 6,078 lakosának 38,5%-a magyar
  • Galánta - 16,000 lakosának 36,80%-a magyar
  • Rimaszombat - 24,520 lakosának 35,26%-a magyar
  • Érsekújvár - 42,300 lakosának 27,52%-a magyar
  • Rozsnyó - 19,120 lakosának 26,8%-a magyar
  • Szenc - 15,193 lakosának 22%-a magyar
  • Vágsellye - 24,506 lakosának 17,9%-a magyar
  • Losonc - 28,221 lakosának 13,11%-a magyar
  • Léva - 35,980 lakosának 12,23%-a magyar

Egyéb városok jelentősebb magyar lakossággal

A következő városokban a magyarság számaránya nem éri el a 10%-ot, de abszolút létszámuk meghaladja az 5000 főt:

  • Pozsony - 16,451 magyar (a lakosság 3,8%-a)
  • Kassa - 8940 magyar (a lakosság 3,8%-a)

Politika

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Szlovákiai magyar politikai szervezetek

Gazdaság

Rendkívül hátrányosan érinti a magyar lakosságot az, hogy Szlovákia déli része az ország gazdaságilag egyik legelmaradottabb régiójának számít. A viszonylag kevésbé kiépült infrastruktúra (a magyarok által lakott területeken nincsenek autópályák, gyorsforgalmi utak) és az állami beruházások északibb területekre való irányultsága az okozója[forrás?] annak, hogy kellő számú munkalehetőség hiányában a magyarok között a munkanélküliség mintegy 2-3%-kal meghaladja az országos átlagot[forrás?], de vannak olyan déli járások (például a Rimaszombati járás), ahol a munkanélküliek aránya kétszerese az országos átlagnak[forrás?]. Egyes magyarlakta területek közel vannak Pozsonyhoz, például Somorja, ez számukra nagy előny. Vannak faluk, ahol magas az életszínvonal (például Dunamocs), ezek a diktatúra idején is nagyon jól gazdálkodtak[forrás?].

Kultúra

Oktatás

Szlovákiában 585 magyar tanítási nyelvű oktatási intézmény működik (az óvodákat is beleértve). További 194 iskola kétnyelvű (szlovák-magyar). 2004-ben nyílt meg Komáromban a Selye János Egyetem, az első állami támogatású magyar nyelvű egyetem Magyarországon kívül.

Magyar tannyelvű alapiskolával rendelkező települések:[4]

Szlovákiai magyar kulturális szervezetek

Szlovákiai magyar sajtótermékek

Felvidéki magyar internetes hírportálok

  • www.felvidek.ma[11]
  • www.szabadujsag.com[12]
  • www.ujszo.com[13]
  • www.karpatiharsona.info[14]
  • www.magyar.sk[15]
  • www.bumm.sk [16]
  • www.parameter.sk [17]
  • www.zoboralja.sk [18]

Magyar nyelvű TV adások

  • Magyar magazin - Maďarský magazín [19]
  • Terítéken [19]

Rádióállomások

Szlovákiai magyar könyvkiadók

Ismert szlovákiai magyarok

Bővebben: Ismert szlovákiai magyarok listája

Magyar emlékek, látnivalók

Bővebben: Szlovákia magyar emlékei, látnivalói

Lásd még

Jegyzetek

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Hungarians in Slovakia című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  1. ↑ A Felvidék csak 1920 óta jelenti a mai Szlovákia területének egészét, korábban csak a Magyar Királyság északi hegyvidéki területét jelentette, így a Kisalföld mai szlovákiai területe nem tartozott hozzá
  2. ↑ Határon Túli Magyarok Hivatala
  3. ↑ Forrás: Szlovákia településeinek adatbázisa
  4. ↑ www.felvidek.ma
  5. ↑ [1]
  6. ↑ [2]
  7. ↑ [3]
  8. ↑ [4]
  9. ↑ [5]
  10. ↑ [6]
  11. ↑ www.felvidek.ma
  12. ↑ www.szabadujsag.com
  13. ↑ www.ujszo.com
  14. ↑ www.karpatiharsona.info
  15. ↑ www.magyar.sk
  16. ↑ www.bumm.sk
  17. ↑ www.parameter.sk
  18. ↑ www.zoboralja.sk
  19. ↑ a b [7]
  20. ↑ [8]
  21. ↑ [9]

Irodalom

  • Janics Kálmán: A hontalanság évei. 1989, Pécs.
  • Gyurcsik Iván - James Satterwhite: The Hungarians in Slovakia. In: Nationalities Papers, 1996. September, 24/3. pp. 509–524 (angolul)
  • Ellen L. Paul: Perception vs. Reality: Slovak Views of the Hungarian Minority in Slovakia. In: Nationalities Papers, 2003. December, 31/4. pp. 485–493 (angolul)
  • Méry Margit: Szlovákiai magyar parasztviseletek, 2002, Pozsony, ISBN 80-89079-03-2 ; Összefoglaló - Olga Danglová,Csc. (szlovákul), Balogh Jánosné dr. Horváth Terézia (németül)

Külső hivatkozások

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szlovákiai_magyarok&oldid=12097079”