Blakhernai templom
A Blakhernai Szűz Mária-temploma (görögül: Θεοτòκος τών Βλαχερνών (kiejtése: Theotókosz tón Blachernón); törökül: Meryem Ana Kilisesi) a keleti kereszténység, azon belül főként a bizánci rítust követő egyházak kiemelkedően fontos szent helye Isztambul Ayvansaray (azaz a Hit negyede) nevű városrészében. A ma látható épületet 1867-ben építették az eredeti, 5. századi templom helyén, amely a görög ortodoxok egyik legszentebb helye volt egészen 1434-es pusztulásáig. A blakhernai templomot egykor Konstantinápoly második legfontosabb templomának tartották a Hagia Szophia után.[1] Az egykori bizánci császári palota falain belül felépített templomban történt meg az Istenszülő oltalmának csodája, amelynek emlékéről a keleti rítusú egyházak mind a mai napig ünnepnapon emlékeznek meg.
A templom az egykori császári palota falain belül épült újjá a Mustafa Paşa Bostanı út mentén mindössze néhány lépésre az Aranyszarv-öböltől. Szűz Mária tiszteletének szent helyét egy nagy kert veszi körül, amelyet magas falak öveznek.
| Blakhernai Szűz Mária temploma | |
 | |
| Az új templom épületének északi része | |
| Vallás | görög ortodox egyház |
| Felekezet | görög ortodox |
| Védőszent | Szűz Mária |
| Építési adatok | |
| Építése | 450 |
| Rekonstrukciók évei | 1867 |
| Stílus | bizánci építészet |
| Építtetője | Pulkheria császárné |
| Elérhetőség | |
| Település | Isztambul |
| Koordináták | é. sz. 41,0383°, k. h. 28,9425°41.038300°N 28.942500°E |
| Hely | Mustafa Paşa Bostanı Sk, 34050 Isztambul, Törökország |
| Elhelyezkedése | |
 Blakhernai Szűz Mária temploma
Pozíció Isztambul térképén
| |
 é. sz. 41° 02′ 18″, k. h. 28° 56′ 33″41.038300°N 28.942500°EKoordináták: é. sz. 41° 02′ 18″, k. h. 28° 56′ 33″41.038300°N 28.942500°E | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Blakhernai Szűz Mária temploma témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Története
szerkesztésA templomot Pulkheria, keletrómai császárné kezdte el építtetni 450-ben. Az alapokat II. Theodosius falain kívül, Konstantinápoly hatodik dombjának lábainál egy szent vizű kút (görögül: Hagiaszma) mellett fektették le. A császárné halála után a templom építését férje, Marcianus fejezte be 453-ban.[1]
I. Leó császár idejében két másik épület is felépült a templom közvetlen közelében. Az egyik a Hagia Szorosz volt, amely görögül Szent Ereklyetartót jelent. Az épület tulajdonképpen a blakhernai templom oldalához hozzáépített kápolna, görögül parekklészion volt, amelyet Leó azért építtetett, hogy ott helyezzék el Szűz Mária köpönyegét, amelyet 473-ban hoztak át Palesztinából. A másik épületet Hagia Louszma, azaz Szent Fürdő névvel illették. A fürdő a templom melletti kút szent vizét használta.[1]
Leó császár új épületei nagy jelentőséget adtak a templomnak és a közvetlen környezetének. A kápolna kiemelkedően fontos ereklyéje és a szent vizű fürdő arra késztette Bizánc későbbi urait, hogy nagyszabású építkezésekbe kezdjenek a templom körül, és így kialakítsák Konstantinápoly új császári palotaegyüttesét, a Blakhernai palotákat.[2] A 6. század első negyedében I. Justinus, később I. Justinianus császár is kibővíttette és felújíttatta a templomot.[1]
Az épület azonban nemcsak kívülről vált egyre díszesebbé és nagyobbá, hanem belülről is. A 6. században a legendárium szerint viaszból, és keresztény mártírok hamvából készítették el a híres Blakhernai Istenszülő ikonját, amelyet gyakran Blakhernitisszának is neveznek. A képet arannyal és ezüsttel vonták be, és a parekklészionban helyezték el a szent szűz relikviái mellett. Ezeket a bizánciak és a konstantinápolyiak is országuk védelmező talizmánjaiként tisztelték. A templom története szerint az első csoda 626-ban történt, amikor a Bizánci Birodalmat az avarok és a keleti Szászánida Birodalom seregei egyszerre támadták meg. Amíg Hérakleiosz császár a keleti fronton harcolt, elsőszülött fia, Konsztantinosz és a város pátriárkái a szent ikont kihozták a kápolnából, és körmenetben végigjárták Konstantinápoly védműveit, hogy imájukkal távoltartsák az ellenséges erőket. A körmenet után nem sokkal az avar kán flottája elbukott. A kán a történet szerint a vesztett csata után azt mondta, hogy seregeit egy fiatal asszony rémítette meg, aki ékszerekkel díszítve jelent meg előttük a város falain.[3]
A kegykép és a templom védelmező ereje a következő századokban még erősebbé vált Bizáncban. A blakhernai szűz közbenjárásának tulajdonították a 717-718-as arab ostrom sikeres elhárítását, és a szláv ajkú ruszok 860-as támadásának a kivédését is. A ruszok ostroma ellen a bizánciak azzal próbáltak védekezni, hogy egy kis időre a tenger vizébe mártották Mária köpönyegét, hogy így kérjék az Úr segítségét a bizánci flotta megsegítésére.[4] Néhány napon belül a szláv hajóhad végzetes vereséget szenvedett. A hagyomány szerint a bolgár sereg élén Konstantinápoly feldúlására és kifosztására készülő I. Simeon cárt is a szűz győzte meg arról, hogy tárgyalóasztal mellett zárják le harcaikat 926-ban.[4]
944. augusztus 15-én Bizánc császárai újabb fontos ereklyéket ajándékoztak a blakhernai templomnak: az egyik V. Abgarus Jézusnak írott levele, a másik pedig a Mandylion, azaz Krisztus nem kézzel festett képe volt.[5] A relikviákat azonban hamarosan átköltöztették a Phároszi Szűz Mária templomába, ahol a császárok a legszentebb erekyléiket őrizték.[6]
A Blakhernitisszima, a bizánciak legmélyebben tisztelt ikonját azonban nem mozdították ki a templomból. Éppen ezért a blakhernai templom fontos szerepet kapott a Bizáncban dúló képromboló mozgalom idején. Itt ült össze a hiereiai zsinat, amely elítélte a vallásos képek tiszteletét, bálványimádásnak minősítve azt, és elindítva a képrombolást.[4] V. Konsztantinosz császár a zsinat döntése értelmében eltávolíttatta az eredeti, szenteket ábrázoló mozaikokat a templomból, és azokat semleges természeti témájú képekre cseréltette le.[7] A vallásos harcokat a Blakhernai Istenszülő ikonja sem kerülhette el. Ezüsttel kevert malterrel falazták be a képet.[1] A képrombolás végül 843-ban ért véget. A húsvéti böjt első vasárnapján a blakhernai templomban hálaadó vigíliával (az úgynevezett Agrypniával) ünnepelték az ikonpusztítás végét.[4] A befalazott kép azonban csak jóval később, közel két évszázaddal később került újra elő III. Rómanosz császár felújítási munkálatainak jóvoltából. A templom 1070-ben egy tűzvészben teljesen elpusztult, de az eredeti tervek szerint IV. Romanosz azonnal nekilátott az újjáépítésének. Az építkezést Romanosz utóda, VII. Mihály császár fejezte be.[3]
Anna Komnéné hercegnő elbeszélése örökítette meg az úgynevezett szokásos csoda (görögül: συνετης θαυμα) történetét, amely szintén a blakhernai templomhoz kötődik.[8] A legenda szerint egy pénteki napon, napnyugta után, amikor már senki nem járt a templomban, lassan felemelkedett a Blakhernai Istenszülő ikonját borító lepel, felfedve Mária arcát. A lepel pontosan egy nap múlva lassan visszahullott a kép elé. A csoda többször is megismétlődött, de a negyedik keresztes hadjárat után teljesen megszűnt.[9]
Az 1204-es úgynevezett latin hódítás után a templom a római egyház kezébe került, és közvetlenül a Szentszék irányítása alá vonták, de még a Latin Császárság bukása előtt, III. János császár pénzért cserébe visszaadta blakhernai templomot az ortodox egyháznak.[6] Mindenesetre Konstantinápoly 1204-es ostroma után a templom egyre elhanyagoltabb állapotba került. 1434. február 29-én néhány nemes gyermeke galambokra vadászott a templom tetőterében, véletlenül lángra lobbantva a faszerkezetet. A tűzben nemcsak a templom, hanem egész Blakhernai negyed is teljesen elpusztult.[3]
A templom újjáépítésére már nem maradt pénz, és Konstantinápoly elestével, az Oszmán Birodalom fővárosában ez sokáig lehetetlen is maradt. 1867-ben ortodox vallású szőrmekereskedők vették meg az egykori templom területét, és ők építették fel a ma is látható kis templomot.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b c d e Janin, Raymond. La Géographie ecclésiastique de l'Empire byzantin. 1. Part: Le Siège de Constantinople et le Patriarcat Oecuménique. 3rd Vol. : Les Églises et les Monastères (francia nyelven). Párizs: Institut Français d'Etudes Byzantines, 169. o. (1953)
- ↑ Müller-Wiener, Wolfgang. Bildlexikon Zur Topographie Istanbuls: Byzantion, Konstantinupolis, Istanbul Bis Zum Beginn D. 17 Jh. (német nyelven). Tübingen: Wasmuth (1977)
- ↑ a b c Janin, Raymond. La Géographie ecclésiastique de l'Empire byzantin. 1. Part: Le Siège de Constantinople et le Patriarcat Oecuménique. 3rd Vol. : Les Églises et les Monastères (francia nyelven). Párizs: Institut Français d'Etudes Byzantines, 170. o. (1953)
- ↑ a b c d Janin, Raymond. La Géographie ecclésiastique de l'Empire byzantin. 1. Part: Le Siège de Constantinople et le Patriarcat Oecuménique. 3rd Vol. : Les Églises et les Monastères (francia nyelven). Párizs: Institut Français d'Etudes Byzantines, 171. o. (1953)
- ↑ Mucurka: A Lepel útja. ergosumo07 blog, 2011. május 4. (Hozzáférés: 2011. december 29.)
- ↑ a b Janin, Raymond. La Géographie ecclésiastique de l'Empire byzantin. 1. Part: Le Siège de Constantinople et le Patriarcat Oecuménique. 3rd Vol. : Les Églises et les Monastères (francia nyelven). Párizs: Institut Français d'Etudes Byzantines, 172. o. (1953)
- ↑ Janin, Raymond. La Géographie ecclésiastique de l'Empire byzantin. 1. Part: Le Siège de Constantinople et le Patriarcat Oecuménique. 3rd Vol. : Les Églises et les Monastères (francia nyelven). Párizs: Institut Français d'Etudes Byzantines, 175. o. (1953)
- ↑ Puskás, Bernadett. Az Istenszülő oltalma-ikonok az Északkelet Kárpátok vidékén. Nyíregyháza: Athanasiana, 57. o. (2005)
- ↑ Janin, Raymond. La Géographie ecclésiastique de l'Empire byzantin. 1. Part: Le Siège de Constantinople et le Patriarcat Oecuménique. 3rd Vol. : Les Églises et les Monastères (francia nyelven). Párizs: Institut Français d'Etudes Byzantines, 174. o. (1953)
Források
szerkesztés- Ernest Mamboury: The Tourists' Istanbul, (1953), angol nyelven
- Raymond Janin: La Géographie ecclésiastique de l'Empire byzantin. 1. Part: Le Siège de Constantinople et le Patriarcat Oecuménique. 3rd Vol. : Les Églises et les Monastères., (1953), francia nyelven
- Wolfgang Müller-Wiener: Bildlexikon Zur Topographie Istanbuls: Byzantion, Konstantinupolis, Istanbul Bis Zum Beginn D. 17 Jh., (1977), német nyelven
- Silvia Ronchey & Tommaso Braccini: Il romanzo di Costantinopoli. Guida letteraria alla Roma d'Oriente., (2010), olasz nyelven
- Puskás Bernadett: Az Istenszülő oltalma-ikonok az Északkelet Kárpátok vidékén, (2005)
- Alekszandrosz Paszpatisz: Byzantinai meletai topographikai, (1877), görög nyelven
