Ugrás a tartalomhoz

Fjodor Ivanovics Saljapin

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fjodor Ivanovics Saljapin
1908-ban
1908-ban
Életrajzi adatok
Született1873. február 13.
Lisitsyn-Emelin House[1][2][3]
Származásorosz
Elhunyt1938. április 12. (65 évesen)
Párizs[4][2]
Sírhely
HázastársaIole Tornaghi (1898 – 1938. április 12., a személy halála)
ÉlettársMariya Deysha-Sionitskaya
Gyermekei
  • Boris Chaliapin
  • Feodor Chaliapin
  • Marina Scialiapin
  • Tatiana Fedorovna Saljapina
Pályafutás
Műfajokopera
Hangszerének
Hangbasszus
Díjak
  • Order of Saint Stanislaus, 3rd class
  • Order of noble Bukhara
  • csillag a Hollywoodi Hírességek Sétányán
  • a francia Becsületrend parancsnoka
  • a francia Becsületrend tisztje
  • a francia Becsületrend lovagja
  • A Szovjet-orosz Szövetségi Szocialista Köztársaság Művésze
  • Szent Szaniszló-érdemrend
Tevékenység
KiadókVictor Talking Machine Company
Hangminta
Hanganyag [[Média:
  • Эй, ухнем! - Фёдор Шаляпин.ogg
  • Дубинушка - Фёдор Шаляпин.ogg
|Hangminta]]?[[:Fájl:
  • Эй, ухнем! - Фёдор Шаляпин.ogg
  • Дубинушка - Фёдор Шаляпин.ogg
|*]]

Fjodor Ivanovics Saljapin aláírása
Fjodor Ivanovics Saljapin aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Fjodor Ivanovics Saljapin témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Saljapin szecessziós stílusú portréja Kusztogyijev festményén (1921)

Fjodor Ivanovics Saljapin (oroszul: Фёдор Иванович Шаляпин), (Kazany, 1873. február 13.Párizs, 1938. április 12.) orosz operaénekes, basszista, a zenetörténet óriási kisugárzású, meghatározó alakja, az első világsztárok egyike.

Élete

[szerkesztés]

Szegény parasztcsaládba született. Cipész-, aztán asztalosinas volt. A hangjára egy templomi kórusban figyeltek fel. Később kórustag lett a baskíriai Ufában, az ottani Operában. Itt egy alkalommal be kellett ugrania egy megbetegedett szereplő helyett, és sikeresen helytállt.

Egy vándorló társulat ezután leszerződtette. Tbilisziben egy jó nevű énektanár a tanítványai közé fogadta.

1893-ban Moszkvában, 1895-ben már Szentpétervárott lépett fel. Az orosz kultúra centrumaiban megismerkedett a kor kiemelkedő művészeivel, így többek között Tolsztojjal, Rahmanyinovval, Gorkijjal is.

Alekszander Golovin: Borisz Godunov

A híres mecénás, Szavva Mamontov 1896-ban a Moszkvai Magánoperájába szerződtette. Itt négy szezonon át énekelt, és itt bontakozott ki igazán.

Meglehetősen gyorsan nemzetközileg is ismertté vált. 1901-ben a milánói Scalában énekelt Enrico Caruso mellett, Arturo Toscanini irányításával. Toscanini az addigi legnagyobb tehetséget ismerte fel benne.

Párizsban, Londonban, New Yorkban, majd Ausztráliában is megismerték, és mindenütt ünnepelték. Amerikában a repertoárját főleg orosz művekből állította össze, és kis füzetekben a nézők kezébe adták a darabok angol fordítását. Saljapin a számok előtt azokat egyenként felkonferálta.

1922-től nem tért haza. Franciaországban telepedett le, de nem mondott le az állampolgárságáról. Színpadon életében utoljára a Borisz Godunovot énekelte, 1937-ben, Monte Carlóban.

Párizsban halt meg leukémiában. Hamvait a szovjet-francia diplomáciai kapcsolatok felvételének hatvanadik évfordulóján, 1984-ben a novogyevicsi temetőbe szállították és örök nyugalomra helyezték.

Szerov rajza

A volgai hajóvontatók dala (Zúg a Volga):

Jelentősége

[szerkesztés]

Gorkij szerint Saljapin az orosz művészetben olyan meghatározó súlyú alkotó volt, mint Puskin.

Kivételes hangi adottságai mellett erőteljes előadóképesség jellemezte, és még a megjelenésével (két méter magas volt) is uralta a színpadot.

A klasszikus orosz operahősök (Igor herceg, Borisz Godunov, Rettegett Iván, Ivan Szuszanyin) megformálását őrizte meg leginkább az emlékezet (és a hangfelvételek), bár elénekelte az operairodalom szinte valamennyi híres basszus-szerepét.

Elénekelt sok orosz népdalt is.

Egy 1932-ben három nyelven leforgatott Don Quijote-film mindhárom változatának címszereplője volt.

Magyarul

[szerkesztés]
  • Ifjúságom; ford. Galsai Pongrác, G. Polgár Mária, bev., utószó Albert István; Zeneműkiadó, Bp., 1960

Irodalom

[szerkesztés]
  • Jankovszkij, Mojszej Oszipovics: Saljapin. Ford. Aczél Ferenc. Budapest, 1976. Gondolat K. ISBN 9632804481

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  2. a b Archivio Storico Ricordi. (Hozzáférés: 2020. december 3.)
  3. ДубльГИС
  4. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)

Források

[szerkesztés]
Commons:Category:Feodor Chaliapin
A Wikimédia Commons tartalmaz Fjodor Ivanovics Saljapin témájú médiaállományokat.