Ugrás a tartalomhoz

Jacob Burckhardt

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jacob Burckhardt
SzületettCarl Jacob Christoph Burckhardt
1818. május 25.
Bázel
Elhunyt1897. augusztus 8. (79 évesen)
Bázel
Állampolgárságasvájci[1][2][3][4][5]
SzüleiSusanna Maria Burckhardt-Schorndorff
Jakob Burckhardt
Foglalkozásakultúrtörténész, művészettörténész
Iskolái
  • Bázeli Egyetem (teológia)
  • Bonni Egyetem (1841. április – 1841. szeptember, történettudomány, művészettörténet)
  • Frigyes Vilmos Egyetem (1839–1843, történettudomány)
SírhelyeFriedhof am Hörnli[6]
A Wikimédia Commons tartalmaz Jacob Burckhardt témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Jacob Christoph Burckhardt (Bázel, 1818. május 25. – Bázel, 1897. augusztus 8.) svájci kultúr- és művészettörténész.

Életútja

[szerkesztés]

Apja a bázeli református templom első lelkésze, az egyházi és iskolai ügyek főgondnoka. Anyja – egy városi tanácsos lánya – korán meghalt.

Már gyerekkorában érdeklődött a régiségek iránt; 1836 áprilisában megkezdett egyetemi tanulmányai során is elsősorban a művészettörténeti stúdiumok vonzották. 1837 tavaszától a teológiai karon tanult tovább. Az itteni egyháztörténeti előadások néhány motívuma később visszatért Nagy Constantinusról írott művében. Még ez év nyarán eljutott Felső-Itáliába; 1838-as és 1839-es útjai során délebbre utazott. 1839 szeptemberétől Berlinben hallgatta Leopold von Ranke, August Böckh, Johann Gustav Droysen, majd 1841-től Jacob Grimm előadásait. Néhány nyári hónapot bonni tanulmányokkal töltött. 1843-ban ledoktorált Bázelben, majd Párizsba utazott. Magántanári képesítése megszerzése után újságíróként helyezkedett el a Basler Nachrichten című konzervatív lapnál, és cikkeket írt a Brockhaus Lexikonba.

Kora középkori stúdiumaitól a Die Alemannen und das Christentum című 1846-os tanulmánnyal búcsúzott el. 1846, 1847, 1848 és 1853–1854 folyamán újabb itáliai utakat tett. Ezek eredménye lett a Cicerone. Kalauz Itália műemlékeinek élvezetéhez, amely fél évszázad alatt további tíz kiadást ért meg. Ugyancsak 1853-ban látott napvilágot a Die Zeit Constantins des Großen, amely – bőséges forrásanyag alapján – Septimius Severustól Diocletianusig időrendben tárgyalta a Római Birodalom történetét. A feliratok, görög és latin egyházi írók munkái mellett főként a Historia Augusta című császáréletrajz-gyűjteményre támaszkodott, amelynek hitelességét már saját kora is megkérdőjelezte. (Theodor Mommsen egyenesen „az egyik leghitványabb ókori fércműnek” titulálta.) A mű újszerűségét az adta korábbi munkáihoz képest, hogy az állammal szemben a vallást és a kultúrát helyezte előtérbe.

Mivel szülővárosában nem jutott megfelelő álláshoz, 1855-ben a zürichi Eidgenössischen Hochschule művészettörténet-oktatója lett. 1858 tavaszán végül történelemprofesszori katedrát kapott Bázelben. Egészen 1893-ig töltötte be ezt a posztot, bár 1886-tól csak művészettörténetet tanított. Hívták ugyan Karlsruhébe, Tübingenbe és Berlinbe is (itt Rankét válthatta volna 1872-ben), de mindegyik lehetőséget visszautasította, mivel bizalmatlanul tekintett a dinamikusan fejlődő Német Birodalomra.

1860-ban jelent meg Die Kultur der Renaissance in Italien című monográfiája, amelyben az elsők között elemezte a reneszánsz kultúráját. A mű a következő ötven évben még hétszer látott napvilágot, a művészet- és a kultúrtörténet egyik alapművének számít. Az 1867-es Die Architektur der Renaissance Italiens az itáliai reneszánsz építészetével foglalkozott.

Burckhardt zárkózottan élt, csak rokonaival és néhány ismerősével tartotta a kapcsolatot. Bázeli háza még életében valóságos zarándokhellyé lett a fiatal művészettörténészek körében.

A Világtörténelmi elmélkedések

[szerkesztés]
„...a modern történelmi elmélkedések között Burckhardté illik még a leginkább a történelem természetéhez. Annyiban »modern«, amennyiben Burckhardt egyaránt megérti a klasszikus és a keresztény pozíciót, anélkül, hogy bármelyik mellett elkötelezné magát.”

Karl Löwith a burckhardti történelemfilozófiáról[7]

Burckhardt történelemfilozófiai elképzeléseit a halála után Világtörténelmi elmélkedések címmel kiadott előadássorozatban foglalta össze. Az első feljegyzéseket 1868 júliusában készítette. Az anyagot 1872-ig – többször átalakítva – három szemeszterben is előadta. (Egyik hallgatója az a Friedrich Nietzsche volt, akinek 1874-es A történelem hasznáról és káráról című munkájára nagy hatást gyakoroltak a bázeli előadások.) A filozófiai vázlatokból unokaöccse formált szöveget Burckhardt halála után.

A Világtörténelmi elmélkedések szerzője nem törekedett a rendszerépítésre, mivel a történelemfilozófiát önellentmondásnak, két egészen másképpen gondolkodó tudomány szörnyszülöttjének tartotta. Ugyanezen az alapon vetette el a történelem teológiai alapú magyarázatát. Meglátása szerint a történelem események és szokások láncolata, amely semmiféle magasztos cél felé nem halad. Az emberi létet leginkább befolyásoló három tényező közül – az állam fejlődésének eltorzulása és a vallás visszaszorulása miatt – a kultúrát tartotta a legfontosabbnak, amely „a másik kettő kritikája, az óra, amely mutatja az időt, hiszen amazokban már nem fedi egymást forma és tartalom.”[8]

Emlékezete

[szerkesztés]

Az első Burckhardt-életrajzok nem sokkal halála után jelentek meg. Még 1910-ben napvilágot látott egy monográfia Jacob Burckhardt als Geschichtsphilosoph címmel. Munkásságáról több monográfia született a 20. század második felében. Összes műveit 1980-ban adták ki tíz kötetben.

Főbb művei

[szerkesztés]
Burckhardt arcképe az ezerfrankos bankjegyen

Történelmi tárgyú művek

[szerkesztés]
  • Bilder aus Italien (1838)
  • Carl Martell (1840)
  • Kunstwerke der belgischen Städte (1842)
  • Conrad von Hochstaden (1843)
  • Die Kirche zu Ottmarsheim im Elsaß (1844)
  • Die Alemannen und ihre Bekehrung zum Christentum (1846)
  • Erzbischof Andreas von Krain und der letzte Concilsversuch in Basel (1852)
  • Die Zeit Constantins des Großen (1853)
  • Der Cicerone. Eine Anleitung zum Genuß der Kunstwerke Italiens (1855)
  • Die Kultur der Renaissance in Italien (1860)
    magyarul: A renaissancekori műveltség Olaszországban (Ford.: Bánóczi József; Budapest, 1895; A reneszánsz Itáliában (Ford.: Elek Artúr; Budapest, 1978)
  • Die Architektur der Renaissance Italiens (1867)
  • Erinnerungen aus Rubens (1898)
  • Griechische Kulturgeschichte I–IV. (1896–1902)
  • Weltgeschichtliche Betrachtungen (1905)
    magyarul: Világtörténelmi elmélkedések. Bevezetés a történelem tanulmányozásába (Ford.: Báthori Csaba – Hidas Zoltán; Budapest, 2001)
  • Historische Fragmente (1929)

Szépirodalmi művek

[szerkesztés]
  • Ferien. Eine Herbstgabe (1849)
  • E Hämpfeli Lieder (1853)

Magyarul

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2021. szeptember 15.)
  2. ↑ Identifiants et Référentiels (francia nyelven). Agence bibliographique de l'enseignement supérieur. (Hozzáférés: 2021. szeptember 15.)
  3. ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2021. szeptember 15.)
  4. ↑ RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2021. szeptember 15.)
  5. ↑ The Fine Art Archive (cseh nyelven). (Hozzáférés: 2021. szeptember 15.)
  6. ↑ Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2021. szeptember 15.)
  7. ↑ Karl Löwith: Világtörténelem és üdvtörténet. A történelemfilozófia teológiai gyökerei. Ford.: Boros Gábor – Miklós Tamás. Budapest, 1996, Atlantisz Könyvkiadó. 65–66. o.
  8. ↑ Jacob Burckhardt: Világtörténelmi elmélkedések. Bevezetés a történelem tanulmányozásába. Ford.: Báthori Csaba – Hidas Zoltán. Budapest, 2001, Atlantisz Könyvkiadó. 77. o.

Források

[szerkesztés]
  • Breisach, Ernst: Historiográfia. Ford.: Baics Gergely. Budapest, 2004, Osiris
  • Heimpel, Hermann: Jacob Burckhardt 1818–1897. Ford.: Bitter Ákos – Krász Lilla. Sic Itur ad Astra, 1992. 1–3. sz. 41–62. o.
  • Hornyánszky Gyula: Burckhardt Jakab I–II. Nyugat, 1919. 1–2. sz.
  • Löwith, Karl: Világtörténelem és üdvtörténet. A történelemfilozófia teológiai gyökerei. Ford.: Boros Gábor – Miklós Tamás. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1996, ISBN 9637978836
  • Történetelmélet II. Szerk.: Gyurgyák János – Kisantal Tamás. Budapest, 2006, Osiris. 1050–1051. o.

További információk

[szerkesztés]
  • Farulli, Luca: Burckhardt e Nietzsche. Firenze, 1998, Polistampa
  • Gossman, Lionel: Basel in the Age of Burckhardt. Chicago, 2000, University of Illinois Press
  • Günther, Horst: „Der Geist ist ein Wühler.” Über Jacob Burckhardt. Frankfurt am Main, 1997, Fischer Taschenbuch
  • Hinde, John Roderick: Jacob Burckhardt and the Crisis of Modernity. Montreal, 2000, MacGill-Queen’s University Press
  • Kaegi, Werner: Jacob Burckhardt. Eine Biographie. Bázel, 1947–1967, Schwabe
  • Rüsen, Jörn: Jacob Burckhardt: Political Standpoint and Historical Insight on the Border of Post-Modernism. History and Theory, 1985
  • Teuteberg, René: Wer war Jacob Burckardt? Bázel, 1997, Vetter
  • White, Hayden: Burckhardt: Historical Realism as Satire. In uő: Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe. Baltimore, 1973, The Johns Hopkins University Press

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jacob_Burckhardt&oldid=27475899”