Szlezák László
| Szlezák László | |
| Született | 1870. augusztus 9.[1] Spáca |
| Elhunyt | 1953. augusztus 9. (83 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | harangöntő |
| Kitüntetései | mester aranykoszorú (koszorús mesterverseny, 1928) Pro Ecclesia et Pontifice |
| Sírhelye | Új köztemető (114/X-1-51) |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szlezák László témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Szlezák László (Ispáca (Pozsony vármegye), 1870. augusztus 9. – Budapest, 1953. augusztus 9.) a legkiválóbb 20. századi magyar harangöntők egyike, a leghíresebb magyar harangöntő.
Az ő nevelt fia volt Gombos Lajos, akitől apáról fiúra szállt tovább a mesterség.
Életpályája
[szerkesztés]
Szlezák László 12 éves korától fogva dolgozott a szakmában. Első mestere, rokona, Thury Ferenc – harangöntő, aki a maga idejében az ország legjobb és leghíresebb harangöntője volt – alkalmazásában állt 1908-ig. Előbb inaskodott, majd ugyanott lett legény, később művezető öntő mester. Thury halála után önállósította magát. A budapesti Lehel utca 8. szám alatt működött Thury-műhelyt 1909-ben Egry Ferenc vett át, 1911-ben pedig Szlezák vásárolta meg. Az önálló műhely első jelentős megrendelése még abban az évben a ceglédi református templom számára öntött harang volt. 1914-ben új műhelyt nyitott Angyalföld külső részén. Az első világháború alatt megélhetését az biztosította, hogy 1916-tól a rekvirált harangok szakszerű leszerelésére kapott megbízást. Az ezt követő konjunktúrában gyorsan fellendült műhelye közel 100 embert foglalkoztatott. 1928-ban készítette el 3600 kilogrammal ennek az időszaknak a legnagyobb tömegű, harangját a pesti ferencesek Alcantarai Szent Péter-temploma részére. Ugyanebben az évben az Országos Iparegyesülettől megkapta az Aranykoszorús mester címet, amelyet ezt követően minden harangján feltüntetett. Ekkor 50 munkáskéznek adott kenyeret. Harangjait a háború után kiállításokon is bemutatta. A két háború között egy ideig a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökhelyettese is volt – ez egyik oka is lett a család második világháború utáni üldöztetésének.
Munkásságának legnagyobb, 7945 kg tömegű harangját 1930-ban készítette el a budapesti Szent István-bazilika részére. Az 1930-as évek közepén a váci és az esztergomi bazilikától is kapott nagyobb méretű harangra megrendelést. Ekkortól változott az által készített harangok díszítése is: palástjuk alsó részén szőlőleveles díszítést, a középső részükön a megrendelő által kért díszítést és feliratot, a felső részükön babérkoszorúkból és virágfüzérekből alkotott díszítéssort került. Második feleségének a fiát, Gombos Lajost hatéves korában, 1934-ben adoptálta, fiaként nevelte és a mesterség rejtelmeibe is beavatta.
Gyárát 1944 szeptemberében lebombázták, amit követően fiával saját kezűleg építette fel új műhelyét. A háború utáni első, 700 kilogrammos harangot hulladékbronzból öntötték a Béke téri Szent László-templom számára.
1953-as haláláig – becslések szerint – több mint 5000 harangot öntött. Az első világháborúban hadi célokra lefoglalt harangok túlnyomó részét ő öntötte újra, de a második világháború után haláláig is öntött még harangokat. Műhelyét 1951-ben államosították, ekkor már sokat betegeskedett. Halála után, 1955-ben műhelye meg is szűnt. 1960-tól mostohafia, Gombos Lajos lett a harangöntő. A családi hagyományt a Gombos-dinasztia következő tagjai, Gombos Miklós és fia, Gombos Ferenc folytatják.[2]
Felesége Vancsó Anna néven született, ezüstmenyegzőjüket 1925-ben a budapesti karmeliták templomában tartották.[3] Unokaöccse, Szlezák Rafael is harangöntő volt, és évtizedeken át keze alatt dolgozott.[4]
Nyughelye
[szerkesztés]Sírja a budapesti Új köztemető 114/X-1-51 sírhelyén található.
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- 1900. évi párizsi világkiállítás díszoklevele (1900)
- aranyérem – vasipari kiállítás (1921, 1923)
- a kormány díszoklevele – I., II. Kézműipari Tárlat (1925, 1926)[5][6]
- Magyarország aranykoszorús harangöntő mestere cím - III. Országos Kézművesipari Tárlat, koszorús mesterverseny (1928)
- »Pro Ecclesia et Pontifice« érdemkereszt a Pápa Őszentségétől lelkes munkásságáért és adományaiért (1929-ben vette át a Tomori utcai elemi leányiskola kápolnájában a karmelita rend tartományfőnökétől[7])
- 1930. évi nemzetközi vásár emléklapja (1930)
- ezüst díszérem az ipari jelességért - Országos Iparegyesület (1932)[8]
Számos vidéki kiállításon is szerzett aranyérmeket harangjaival.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Szlezák, http://lexikon.katolikus.hu/S/Szlezák.html
- ↑ richpoi.com: Harangöntés magyar mestereknél Talita.hu - 2012. augusztus 1.
- ↑ Ezüstmenyegző, Budapesti Hírlap 45. évfolyam 214. szám - 1925. szeptember 24. (online: adtplus.arcanum.hu)
- ↑ Horváth Csaba: Szlezák Ráfael, a harangöntő (eredeti megjelenés: Helyem Házam Palotám 2018. évi 4. szám), rakospalotaanno.hu - 2018. november 30.
- ↑ Magyar Ipar 46. évfolyam 12. szám - 1925. szeptember 15. (online: adtplus.arcanum.hu)
- ↑ Vasárnap ér véget a kézművesipari tárlat, Nemzeti Ujság 8. évfolyam 212. szám - 1926. szeptember 19. (online: adtplus.arcanum.hu)
- ↑ A Szent Mihály egyházközség ünnepei, Magyarság 10. évfolyam 289. szám - 1929. december 19. (online: adtplus.arcanum.hu)
- ↑ Magyar Ipar 53. évfolyam 17-18. szám - 1932. december 2. (online: adtplus.arcanum.hu)
Források
[szerkesztés]- Szlezák, Magyar Katolikus Lexikon
- Dalnoki Kováts Jenő: Koszorús mesterek - Szlezák László, A magyar ipar almanachja I. rész, library.hungaricana.hu - 1929
- O'sváth Andor (Szalay Béla és Vadas Lajos) szerk.: Esztergom ipartelepei és üzemei (A Szlezák László harangöntő cégről 441-442. old.), Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék múltja és jelene, Magyar Vármegyék és Városok Múltja és Jelene, 1938
- Millisits Máté és L. Kiss Katalin: Harangöntöde centenárium, Örökség 14. évf. 9-10. szám, epa.hu - 2010. szept. 10.
További információk
[szerkesztés]- Ormánsági História (Szoták Attila): Vajszlói harangok, ormansagihistoria.blog.hu – 2018. február 1.