Ugrás a tartalomhoz

Kémcső

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Különböző típusú kémcsövek: standard alakú (A), centrifugacső (B) és beosztásos forma (C)
Kémcső kémcsőtartó csipeszben

A kémcső a laboratóriumi üvegedények közé tartozik. Egy ujj-szerű U alakú üvegcsőből áll, melynek alja lekerekített módon záródik, teteje pedig nyitott. Gyakran a tetején az üveg kiöblösödik. Ez megkönnyíti a folyadékok kiöntését a kémcsőből.

Felépítés és használat

[szerkesztés]
Két mikrokémcső kémcsőállványban

A kémcsövek különböző méretben fordulnak elő és így különböző a felhasználásuk is. Legjellemzőbben a vegyészek használják, anyagminták vizsgálatára, leggyakrabban folyadékok és szilárd anyagok kémiai reakcióit hajtják bennük végre. A vastagfalú, hőálló üvegből (Pyrex) készült kémcsöveket Bunsen-égő lángjával melegíteni is lehet. Azonban vannak vékony üvegből készült kémcsövek is, melyek a gyors hőközlést nem bírják ki. Egyes kémcsövek műanyagból készülnek, melyeket fröccsöntéssel állítanak elő.[1] A műanyag kémcsöveket elsősorban biológiai, illetve biokémiai minták tárolására használják, ezek általában lepattintható zárófedéllel rendelkeznek. Ilyenek a PCR kémcsövek (PCR = polymerase chain reaction = polimeráz-láncreakció) is.

Változatok

[szerkesztés]
  • mikrokémcső vagy Wasserman kémcső – üvegből készült kis méretű kémcső, amelyet kis anyagmennyiségek gyors vizsgálatánál használnak.
  • NMR cső – alakját tekintve különbözik a normál kémcsövektől, mivel nagyon vékony és hosszú, NMR minták tárolására szolgál.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. M. Jeremy Ashcraft, General Manager, Lake Charles Manufacturing. Test Tube Molding Process: A discussion on the molding of plastic test tubes. Lake Charles Manufacturing (2007. december 7.) 

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Test tube című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:Test tubes
A Wikimédia Commons tartalmaz Kémcső témájú médiaállományokat.